Néhány híres versei közül...

 

 

ELSŐ
AENIGMA

Egy horvát virágének nótájára

1 
Jelentem versben mesémet,
De elrejtem értelmemet;
Kérem édes szeretőmet,
Fejtse meg nékem ezeket:

2 
Minap én úton jártomban,
Láték két hattyút egy tóban,
Hogy volna csendes úszásban
Együtt lassú ballagásban.

3 
Gyakran egymásra tekintnek,
Kiről kitetszik szerelmek,
Egymáshoz való jó kedvek;
Hasonlók, mindketten szépek.

4 
Hogy így együtt szerelmesen,
Ők úsznának szép csendesen,
Azonközben nagy sebesen,
Egy keselő csalárdképpen

5 
Rájok menvén, az egyikét,
Körme között az szebbikét
Elkapá, foggatá szegént,
Mint szeretőt, kedve szerént.

6 
Látván társa, bánatjában
Rív keserves kiáltásban,
Széllyel ballagván az tóban,
Nem tud, medgyen nagy bújában,

7 
Mert látja társától váltát,
Látja maga özvegy voltát,
Bújában elszánta magát,
Óhajtja már csak halálát.

 

MÁSODIK
KRISTINA NEVÉRE

az Lucretia éneke nótájára

1 
Cupido szívemben sok tüzes szikrákkal
       szerelmét most újítja,
Elmémben, mint várban vigyázó virrasztó,
       herdóját ő úgy mondja,
Tüntetvén előttem szép csillagom képét,
       vélem csak kívántatja.

2 
Róla feledéken nem lehet víg szívem
       mert csak őtet óhajtja,
Mint esőt aszályban meghasadozott föld,
       őtet úgyan kívánja,
Tüzem enyhítője, bánatom vivője
       hogy csak ő már, azt vallja.

3 
Immár őérette egyebek szerelme
       nálam mind semmié lött,
Mert szeme nyilával, nagy igazságával
       mint célt, éngem már meglőtt,
Bévett szerelmében, kivel mintha éngem
       ő úgyan idvözítött.

4 
Siralmas nagy bánat különben nem bánthat,
       csak mikor őt nem látom,
Szép kertek tömlecnek akkoron tetszenek,
       víg ének is siralom,
Viszont mikor látom, vagy szavát hallhatom,
       nincsen semmi bánatom.

5 
Törödelmes szívem édes leveliben
       szinte igaz úgy indul,
Régi betegségből mint támadott ember,
       újul rózsa szagátúl,
Vagy mint az régi rab szabadságnak örül,
       elszaladván fogságbúl.

6 
Ínségéből immár mert engem ő kivett
       előbbi szerelmemnek,
Bús voltát szívemnek lengedező szele
       elverte jókedvének,
Búszerző szerelem már nem árthat nékem,
       mert oltalma fejemnek.

7 
Nemrégen szép gyűrőt szerelmesem küldött,
       ki rubinttal mind rakva,
Egy szép drága gyémánt kellő kezéparánt
       vagyon közte foglalva,
Hozzám szerelemben tökéletes szíve
       is így vagyon kapcsolva.

8 
Ajándékon viszont kiért hív szívemet
       én is néki mutattam,
Szorítva kit néki szerelemnek tüzes
       fogójában nyújtottam,
Fejemet, lelkemet, teljes életemet
       ajánlottam s vallottam,

9 
Melyet szerelmesen és igen jó néven
       tőlem, rabjától elvett,
Édes hívségében, mint erős szekrénben
       bézárolván rekesztett,
Nagy igazságában, mint szép lágy ruhában
       tűrve kebelében tett.

10 
Távol vagyon immár nagy keserűségem,
       gyönyörű én életem,
Mely szépek tavasszal sík mezők virággal,
       boldogsággal jókedvem
Azon módon rakva, nem győz örvendezni
       eleget szeretőmen.

 

HARMADIK

az Palkó nótájára

1 
Eredj, édes gyűrőm, majd jutsz asszonyodhoz,
Ki viszen tégedet csókolni szájához,
Óh, hogy nékem ahhoz
Nem szabad most mennem, én vigasztalómhoz!

2 
Mondd szolgálatomot őnéki én szómmal,
Kérjed, emlékezzék valaha felőlem,
Ne felejtsen éngem;
Lám, csak benne vagyon én gyönyörűségem!

3 
Mint te burítva vagy fekete zománcban,
Így szívem is érte öltezett most gyászban,
Búskodik magában,
Hogy nem részesülhet ő nyájasságában.

4 
Mint hogy te ékes vagy szép drága gyémánttal,
Így ő is mentől szebb kedves szép szavával,
Maga tartásával
Éngemet felgerjeszt rózsa orcájával.

5 
Mint hogy gyémánt drágább és szebb minden kőnél,
Így ő is mentől szebb minden szép szüzeknél,
Szerelmes mindennél,
Egyéb szép személy is ő példájával él.

6 
Járásban, ruhában csak őtet szemlélik,
Módjában asszonyok, lányok őtet nézik,
Formáját követik,
Beszédét, erkölcsét mindenek kedvelik.

7 
Ez gyémánt mint fénlik, élete oly tiszta,
Alázatos lévén, vagyon bátorsága,
Mert bűn nem furdalja,
Fejér ruhájában, mint szép fejér páva.

8 
Természetében is gyémánthoz hasonló,
Mint acéllal gyémánt hogy meg nem rontható,
Így ő sem hajlandó,
Tökéletes szívő, igen igazmondó.

9 
Tudja ez világnak minden álnokságát,
Nem hiheti senki hízelkedő szavát,
Igen ója magát,
Vagyon okossága, jól rendeli dolgát.

10 
Ezt megmondván néki, utolszor kérd erre,
Hogy miként az gyűrőt foglalták jól eszve,
Nincsen sohul vége,
Légyen így vég nélkül énhozzám szerelme.

11 
Foglaljon engemet szinte úgy magához,
Miképpen ez gyűrőt foglalták gyémánthoz,
Ne hajoljon máshoz,
Légyen igaz hozzám, mint hív szolgájához!

 

NEGYEDIK

ugyanazon nótára

1 
Bizonnyal esmérem rajtam most erejét,
Szívemben felgyúladt szerelemnek tüzét,
Sebesen égését,
Kit tűrök naponkint egy szép víg kegyesért.

2 
Annak személyének drága ékessége,
Szabadságomot már magamtól elvette,
Rabságra vetette,
Kínlódom érette, vette is eszébe.

3 
Látja szerelmemet, hozzá hívségemet,
Azt jelenti, hogy ő sem gyűlöl éngemet,
De azért éltemet
Szüntelen kínozza bűntelen fejemet.

4 
Akaratomban ő semmit megmívelni
Nem akar énnékem semmiben engedni,
Sőt lelkem rontani
Igyekezik jó voltomért megútálni.

5 
Semmi azért nékem világban már éltem,
Két szememnél több sincs, ki sirasson éngem,
Óh, én szegény fejem,
Magamot mint vesztém, mire juta ügyem!

6 
Szívem nyughatatlan titkon ő magában,
Bú miatt gyötrődik, fárad bánatjában,
Nagy kínvallásában
Emésztetik, mint fa tűztűl sebes lángban.

7 
Ím, sok példát hallván, mint vesztém enmagam,
Tudván, hogy így járok, mégis elhajlottam,
Nézd, mire jutottam,
Hogy tudva magamot kínra bocsátottam.

8 
Bizony nem vethetek senkire egyébre,
Csak magam eszére; de medgyek, ha erre
Vett az ő szépsége,
Hogy magamot érte ejteném az tőrbe.

9 
Annak szép személye és víg tekintete
Kit nem gerjesztene gyönyörű beszéde,
Örvendetessége?
Penig érte, és nem másért vagyok ebbe.

10 
Légyen az én kínom ő egészségéért,
Légyen halálom is bátor személyéért,
Ám szenvedjek azért,
Csak ne útáljon meg én hív szerelmemért.

11 
Jót várnék őtőle, de ő csak gonosszal
Fizet különb-különbféle sok kínokkal,
Kegyetlen válasszal,
Kivel éngem megöl gyakorlatossággal.

12 
Nem panaszolkodom semmit már felőle,
Azt sem érdemlettem volna bizony tőle,
Hogy nagy szerelmébe,
Éngemet már bévett, vagyok szeretője.

13 
Tulajdona vagyok, szabad ő énvélem,
Rabja vagyok; medgyek, ha megöl is éngem,
Vagy csak gyötri lelkem:
Szabad, ihon vagyok, övé szegény fejem.

14 
Hiszem, ha esméri idővel énbennem,
Hogy nem csalárd szívvel személyét szeretem,
Talám megszán engem,
S nem lészen kegyetlen örökké ellenem.

15 
Éngem noha mostan előle elűze,
Búcsúmot úgy adá, mint számkivetésre,
De talám meg végre
Jutok őnékie valaha eszébe.

16 
Azért immár nékem el kell most indulnom,
De elmémet ugyan itt kell nálad hadnom,
Rólad gondolkodnom,
Légyen Isten hozzád, édes vigasztalóm!

17 
Nem úgy mégyek el, hogy lennék nálad nélkül,
Mert miként hogy test nem élhet lélek nélkül,
Így te szerelmedtűl
Soha nem válhatom meg halálom nélkül.

18 
Ne felejts el azért te is, kérlek, engem,
Ha immár elűzél, csak ne gyűlölj, lelkem,
Enyhíts meg szerelmem,
Mondd: Ez bizony igen szeret vala engem.

19 
Az versszerző neve fel vagyon jegyezve,
Könnyhullatásiban rendelte ezt egybe.
Keserves énekbe;
Ha Istent szereted, ne tréfálj meg érte!

Oldal: Versek (A mester így írt)
Balassi Bálint a XVI. század nőfalója - © 2008 - 2024 - balassi-anovonzo.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat